Felhívás!

Sziasztok bogyók!
Sajnálom, de beláthatatlan ideig, nem áll módomban új résszel szolgálni. Röstellem, de ez az én hibámnak mondható be. Habár igyekezni fogok, de a nyárra tervezet két naponkénti új részt nagy valószínűséggel nem fogom tudni teljesíteni. Nem kívánok magyarázkodni, hogy miért, így nem is fogok. Ami engem illet, próbálok majd mindent megtenni az ügy érdekében, de ezt elszúrtam. Brühühü....

xoxo Szofi

8.rész

Mikor Glady kinyitotta vörös szemeit, különös érzés fogta el. Szédült és forgott vele a szobája. De nem is a kollégiumban volt. Rémülten ült fel a hatalmas, baldachinos ágyon, mitől a puha matrac besüllyedt lágy súlya alatt. Kissé elhomályosult tekintettel nézett körbe, és a barátságos környezettől megenyhült. Mindenhol gyönyörű, régies bútorok voltak a legfelső eleganciának megfelelve. Gladyst hatalmába kerítette egy érzés, mitől felállt és számára is meglepő módon oly otthonosan mozgott, mintha itt élte volna le életét. A plafonról függő gyönyörű gyémántokkal kirakott csilláron gyertyák gyér fénye pislogott ezzel különös fénybe borítva a lakosztályt. Lágy lábain nesztelen lépteivel tért be a fürdőszobába. A krém színű csempén elhelyezett koromfekete bútorok tökéletes összhangot alkottak. A nem is olyan kis helységet számára ismerős és egyben bódító illat lengte be, mitől csak nehezen tudott elszakadni. Valahogy úgy érezte, hogy nem akarja többet elhagyni a helységet, olyannyira lenyűgözte a páratlan stílusa. Ám amint visszatért a hálóba a kétségbe esés kezdett úrrá lenni rajta. Semmire sem emlékezett, s mikor megpróbálta felidézni az előző napot, fejébe éles fájdalom nyilallt. Sok időnyi koncentrálás és fájdalom után halovány alakok kezdtek kirajzolódni emlék képeiben. Tanfolyam társai megjelenése, kiknek szándékától elfogta a rettegés, egész testében remegett. Magával ragadta a félelem, hogy netalántán ők tettek vele valamit az este folyamán. Bár azt sem tudta, milyen napszakban van, hiszen az ablakokat nehéz redőnyök fedték, minden lehetséges fénynek útját állva. Egy arc kezdett el megjelenni emlékeiben. Vonásait egész nap simogatta volna, belemélyülve különleges tekintetébe. Egy biztonságot nyújtó személy, és kezek lágy érintése, mi megmentette őt a csúf sorstól. Ekkor minden elsötétült. Glady feje hihetetlenül sajgott, teste remegett. Még sem akart egész nap, vagy éjjel ott ülni, várva a csodára, így kissé szédelegve megindult a hatalmas ajtó felé. Kilépve rajta nem tudta, hol van, hiszen a falakon csupán a gyertyák gyér fénye világított. Ismerős volt neki a folyosó, s már biztos volt benne, hogy még a kastélyban tartózkodik. Ösztönei vezérelve indult el egy eddig még nem járt útvonalom, közben a falon függő képeket csodálva. A folyosó végén egy csíkban megnyugtató fény és többnyire ismerős hangok forrása kezdet kirajzolódni. Közelebb lépdelve egy ajtó szegte útját, résnyire nyitva, ezzel utat eresztve a benn történő események foszlányainak. Közelebb merészkedett, és a zajok ismerős hangokká, majd beszélgetés töredékekké alakult. Gladyn erőt vett kíváncsisága, így lágyan neki támaszkodott az ajtónak. Hirtelen a nehéz fa darab kinyílt, a lány pedig ijedten a földre rogyott. Rémült tekintetét megemelve az első amit megpillantott egy idegesen őt pásztázó fiú. Szürke tekintete szinte villámokat szórt a lányra, mit piros haja csak még rémisztőbbé tett számára. Riadtan húzta össze magát, mire a fiú morgott valamit.
-Hagyd őt.-az a hang, mi ekkor megcsapta Gladys fülét elöntötte melegséggel. Előre pillantva L-t  látta meg egy gyönyörűen faragott íróasztal mögött támaszkodva.-Nem is tudtam, hogy már felkeltél.-mosolygott a lányra, mitől szíve nagyot dobbant.Végigmérve a fiún meglepődve látta, hogy nem a megszokott ruháit viselte. Elegáns szűkített szárú nadrágját egy lovaglócsizma szerűségbe tűrte, fehér ingén cián színű fodros sál díszítette, rajta egy fekete mellénnyel.-Castiel, kérlek kísérd vissza a lakosztályba. Hamarosan én is megyek.-lágy kérését, mintha parancsként mondta volna. A vörös hajú fiú morgott párat, majd szó nélkül átlépte Gladyt, és elindult a folyosón. Gladys szégyenkezve, lehajtott fejjel sietett a fiú után, igyekezve elkerülni bent álló ismerősei tekintetét.
***
Lysander amint végzett Nathanielel a papír munkákban és Megbeszélt a következő turnusok időbeosztását a testvér párral, sietve vette a lépteket lakosztálya felé.
-Jobban is vigyázhatnál rá.-hallotta meg a zsörtölődő hangot az egyik sötét sarokból.
-Nem tehetek róla. Túl sok dologgal jár ez a program.- fogta a fejét Lysander, majd kimerülten a falnak dőlt.
-Ne játszd itt az ártatlant. Szinte ragyogsz az erőtől.-lépett elő vörös hajú barátja az árnyékból felelősségre vonó tekintettel.
-Túl gyenge voltam, és túl nagy volt a kísértés. De most...Teljesen más. Már tudom türtőztetni magam!-csapott öklével a falba, mire Castiel gúnyosan elnevette magát.
-Ja. Most még. Majd megint eltelik egy, kettő vagy akár három hét és még rosszabb lesz a helyzet.-lépett közelebb barátjához.
-Nem úgy van, hogy én oktatlak ki és látlak el tanáccsal téged?-emelte felemás tekintetét a sötétszürke szem párba.
-De most te vagy a szerencsétlen roncs.
-Kösz.
-Csak mondom. Ne feledd, mi volt legutóbb.-prüszkölt, majd el is sétált a folyosó sötétjébe.
Lysander gondolataiba merülve állt még egy darabig a folyosón, majd egy halk sikoly csapta meg a fülét. Ereiben megfagyott a vér, és láthatatlanná válva a szobájában öltött ismét alakot.
-Mi történt?- lépett a kanapéban ülő lány elé.
-Te mikor? Az előbb még nem...-nézett rá értetlenül a lány. Vörös tekintetétől Lysandert ismételten elkapta egy mámorító érzés, és akarva akaratlanul az előző éjszaka jutott az eszébe. De nem a lány tekintetétől. Egy illat. Egy akkor is érzett illat, mitől szemfogai ismételten elkezdtek megnyúlni.
-Miért sikoltottál?-nézett aggódóan Gladyra, megpróbálva elrejteni fogait.
-Én nem sikoltottam. Éppen hogy csak kicsit felszisszentem.-kerekednek ki Glady szemei, majd a herceg felé mutatja vérző ujját.-Csak megvágtam magam az egyik Könyv lapjával.-mosolygott óvatosan, miközben egy vércsepp finoman végigfolyt az ujján, le a kézfejéig. Lysander gyomra összeszorult, s mélyen beszívta a lány vérének illatát, le sem véve tekintetét a sebről.
-Gyere. Adok rá valamit.- mondta aztán fojtott hangon, majd finoman megragadta a lány kézfejét és felhúzva őt a kanapéról a fürdőbe vezette. Sokáig kellett kutakodnia, míg rá talált az elsősegély dobozra, hisz ő szinte még nem is vette használatba.
-Tessék.-tekert egy seb tapaszt a lány ujjára, majd finom csókot hintett rá. Glady az érintéstől összerezzent, majd kissé rémülten a hercegre nézett.
-Mi történt tegnap?-nézett félénken Lysanderre, mikor visszatértek a hálóba.
-Rosszul voltál. Adtam neked egy pohár vizet, majd szédülni kezdtél és elájultál. A kastély orvosa megvizsgált, de szerencsére nincs semmi komoly bajod.-mosolygott rá, majd az ajtó felé kezdte vezetni.-A tegnapi hiányzásodat a vezetőség le tudta igazolni, de sajnos a maiért nem tudnánk felelősséget vállalni. Alexy, majd be visz iskolába. Remélem a holnapi képzésen látjuk egymást.-simította végig a karját, majd kezét a lány derekára téve elkezdte kivezetni az épület bejárata felé. Gladys nem szól semmit, csak hevesen dobogó szívvel tűrte az eligazítást.
-Köszönök...mindent.-nézett hálásan a fiúra, majd légből kapott ötletként egy lágy csókot lehelt az arcára. Mikor ráeszmélt tettére riadtan kapta szája elé a kezét és szált be a kocsiba, ahol a kék hajú fiú már várta.
Lysander megkövült arccal nézte, ahogyan a kocsi elhajts, s csak aztán engedte ki magából a levegőt.
Meggyötörten sétált vissza a hatalmas kastélyba, az irodája felé véve az irányt. Ugyan a lány vére megtöltötte energiával, mégis kétségek merültek fel benne. Egy vámpír vére nyújthat csak nagy életerőt, mégis Gladys vére volt a legmámorítóbb, s még sosem érezte magát ennyire erősnek. Kopogás zajai törték meg gondolat menetét, mire felkapta a fejét.
-Szabad.
-Bocs a zavarásért, de gondoltam ez érdekelne.-Lépett be Nathaniel egy mappát a kezébe tartva.
-Mi volna az?
-Gladys. Ma van a születésnapja.-húzódott óvatos mosoly a szőke fiú ajkaira, mire Lysander felpattant a székből, de vissza is ült.
-Ezer köszönet! Szólnál kérlek Castielnek?-kezdett el kutakodni íróasztalán Lysander, mire Nathaniel kissé meglepődött, de teljesítette a kérést, majd el is tűnt.
-Mit akarsz már megint?-lépett az íróasztal elé a bőr kabátos fiú, mire Lysander egy levelet nyújtott felé. Castiel szavak nélkül is tudta mire kéri. Ugyan semmi kedvvel, de felrakta szemére napszemüvegét és megindult a Sweet Amoris iskolába.

7.rész

A kastélyban lévő taníttatások már hosszú ideje folytak, ami eléggé megdolgoztatta Lysandert és csapatát. A Ninával való összetűzése a herceget csak még jobban felkavarta, mivel így tartalékolnia kellett erejével. A Sweet Amoris gimnázium turnusait Alexy és Armi vette át felváltva, míg a herceg csak a távolból figyelte és irányította az eseményeket. A lány zavart pillantása, mikor őt kereste a termek falai között összeszorította a szívét és rég nem érzett, fájdalmas érzés kapta el. Minden pillanatban, mikor látta, ahogyan jegyzeteiből papír repülőt hajtogatnak társai, vagy szánt szándékkal kiverik kezei közül könyveit, Lysander legszívesebben a torkánál fogva szorította volna a falhoz a személyt. Ám ezt nem tehette, hisz túl nagy feltűnést keltene, és a szülők is panaszt nyújtanának, hogy egy ott dolgozó bántalmazta a gyermeküket. Dolgozó. Eme gondolatra Lysander ajkai gúnyos mosolyra húzódtak, miközben az árnyékból folyamatosan a Gladyst figyelte. Már kevésbé volt hatással rá a vöröshajú teremtés Cecilia megjelenése alkalmanként, bár néha megkísértette a herceget a bűnös gondolat. Azon a délelőttön is ott állt a sötét erkélyen és a vándorló diákokat kísérte utukon, mikor néhány rosszakaró elvett egy füzetet a fehér hajú lánytól. Lysander tekintete összeszűkült, kezeit ökölbe feszítve próbálta visszafogni magát, de ereje híján volt. Mikor a lány összeszedte földön heverő füzetét és a belőle kihulló lapokat, a csoportja után indult. Lysander nagyot sóhajtott, de a kupolás teremben visszhangként csapta meg a lány fülét. Megfordulva egyenesen a herceg szemébe nézett. Vérvörös tekintetétől és kérdésekkel teli arcától érezte Lysander, ahogyan a nyál össze fut a szájában. Alaposan végigmérte a lány minden vonását, fűzős felsőjét és finoman testhez simuló nadrágját. Lysander érezte, hogy hamarosan elveszti önuralmát, ám ekkor a lány cipőinek kopogása sietve távolodott a többiek után. Lysander fájdalmasan markolt az erkély korlátjába így próbálva lenyugtatni magát, mikor érdekes dolgot vett észre szeme sarkából. Egy papírlap hevert az egyik festmény alatt a földön. Láthatatlanná válva termett a helyszínen majd lehajolva kezébe vette azt. Szíve hatalmasat dobbant a rajz láttán, és boldogsággal teli, mégis fájdalmas mosoly jelent meg az arcán. Szeme folyamatosan a rajz vonásain, a karakter ábrázolásán cikáztak. Ő volt az, a lány lerajzolta őt.

(A képet kérem nem elvinni, hisz ezt valóban én magam alkottam! :) )

Lysander maga sem tudta mennyi ideje állhat ott, kezében a rajzzal, de valami félbe szakította. Kínos köhögésre lett figyelmes, amitől összeszorította a szemét, majd egy halk morgás hagyta el száját. Végül fordulata közben gyorsan zsebébe helyezte a rajzot úgy nézve a zavarodott Arminra és a mögötte álló diákokra.

-Ohh...Hello.- vakarta meg zavartan a feje hátulját a herceg, szemével folyamatosan a lányt keresve.
-Vége a mai programnak. Gondoltam szólok, mielőtt legnagyobb sajnálatukra vissza engedem őket az iskolába.- jelentette ki Armin, mire Lysander határozottan bólintott. Mikor a kis csapat kiindult az épületből szemével megtalálta akiket keresett ismételten egy adag immáron balszerencsés fiatalember társaságában, hisz most nem volt semmi, ami vissza tarthatta volna Lysandert. Látszólagos nyugodt léptekkel sétált a társaság felé, és mikor észrevették őt, a fiúk egy része szétrebbent, csupán egy magas, kreol bőrű fiú maradt a lány mellett, aki látszólagosan megrémítette Gladyt.
-Szeva L! Na mi a pálya?-viritotta rá hófehér mosolyát a fiú, még mindig szorosan tartva Gladys karját.
-Nem kéne már vissza indulnotok?-erőltetett egy barátságos mosolyt ajkaira, miközben gyilkos tekintete a fiúk közt cikázott.
-Még gondoltam szórakozunk egy kicsit. Hiszen olyan szép és nagy ez a kastély, tele rejtett termekkel. Szívesen felfedeznénk őket.- vigyorgott a fiú. Mocskos szavai hallatán Lysandert elfogta az emészthetetlen düh, tekintete szint tűzben égett tudván a másik személy szándékát a lánnyal. Glady arcára kiült a rémület, mikor a lány is rájött mire készülnek. Kétségbe esett pillantásaival könyörgött segítségért a herceghez.
-Ha megengeded, szeretnék én szórakozni egy kicsit.- vicsorgott fenyegetően, majd egy pillanat alatt mellettük termett és egy erős szorítással rábírta a fiút, hogy elengedje a hölgyet.
-Áhh. persze haver.- morogta a csuklóját dörzsölgetve, majd gonosz mosolyt intézve Gladys felé kis csapatával elindult a bejárat felé.
-Minden rendben?- nézett aggódón a lányra, kinek szemeiben látott egy könnycseppet megcsillanni. Mikor Glady sírva a mellkasára borult, teste megremegett. Érezve a lány közelségét túlságosan veszélybe került az önuralma, így finoman eltolta magától, majd letörölt egy könnycseppet az arcáról.
-Gyere. Adok egy pohár vizet, majd megvárjuk hogy lenyugodj.- mosolygott rá kedvesen minden önuralmát össze szedve, majd átkarolva derekát indult meg vele lakosztálya felé.

Ugyan érezte a lányon a félelmet, mégis ott bujkált benne, hogy megmentője mellett már nincs mitől tartania.

A lakosztályba érve Lysander minden erőfeszítésével azon volt, hogy azt a délelőttöt bírja ki, mg a lány jobban lesz, és éjjel bocsánatot kér Ninától. Kedvesen töltött Gladysnek egy pohár vizet, amit a lány hálásan elfogadott.

-Minden rendben?- ült le mellé ágyára. A puha matrac megsüllyedt súlya alatt ezzel kissé közelebb vonva a lányt magához.
-Most már igen. Köszönöm.-pihegte halkan, majd kiitta az utolsó kortyot és a kristály poharat az éjjeli szekrényre helyezte.-Nem bánod?- kérdezte, de a választ meg sem várva hámozta le magáról eddig rajta lévő szétnyitott pulóverét, ezzel felfedve csupasz vállait. A látványra Lysander érezte, ahogyan szemfogai elkezdenek megnyúlni, így elfordította fejét, ezzel leplezve vágyát.
-Egyáltalán nem. Valóban meleg van.- vette le ő is pulóverét, immár csak egy számára oly szokatlan fekete-szürke kockás ingben ölve az ágyon.
-Ha a terhedre lennék, akkor én...-pihegte a lány, mire Lysander felé kapta a fejét, kissé megmutatva fogait, ám szinte normálisnak tűntek.
-Miből gondolod ezt?

-Csak mert olyan távolság tartó vagy, és mindig elfordítod a fejed, hogy ne kelljen rám nézned. Tudom, hogy különc vagyok, és köszönök mindent, amit ma értem tettél, de ha zavarok...- ecsetelte zavartan Glady, majd hófehér hajzuhatagát átfésülte válla egyik oldalára, úgy tekergetve tincseit. A lány csupasz nyaka és a mozdulattal felkvart szellő illata teljesen Lysander belsejéig hatolt. Itt volt az a pillanat, mikor átkozta magát, hogy nem küldte el a lányt az első adandó alkalomkor, hiszen elszakadt minden.

-Bocsáss meg.- suttogta, miközben teljesen a lány mellé csúszott az ágyon, majd arcát Gladysé felé közelítette. A lány arcán hirtelen pír jelent meg, szemei zavartan pislogtak. Ajkait szétnyitotta, hogy mondjon valamit, de a herceg belé fojtotta a szót. Lysander ajkai a lány nyakára tapadtak, ezzel eldöntve őt az ágyon. Megnyúlt szemfogainak utat engedett, s mikor azok átvágták a lány ütőerét Glady felsikított. Az a hang volt Lysander számára talán legfájdalmasabb emléke, de képtelen volt leállni.Választottja tiszta vére a legédesebb nedűként csurgott le a torkán és úgy érezte teljesen a rabjává válik. Jobb kezével az ágyon támaszkodott, míg ballal Glady háta alá nyúlt ezzel még szorosabban magához vonva a lányt, teljesen hozzásimulva. Magába könyörgött, hogy le tudjon állni, és ne okozzon fájdalmat neki. Minden erejét össze szedte, hogy idő előtt el tudjon szakadni, de ekkor olyan történt, amire ő sem számított. Gladys a mámortól kábultan átölelte a herceget, ezzel még jobban magához húzva. Kezei finoman simogatták Lysander hátát, mintha csak az ivásra bíztatnák. Lysander mélyen, élvezettel telve felsóhajtott, majd ismét mohó lakmározásba kezdett tudván, választottja boldogan adja át magát az érzésnek.

6.rész

Nina kábultan feküdt egy szélre eső kanapén, míg Lysander nem sokkal arrébb magára öltötte az Alexy által elkészített báli öltözetét. Ébenfekete kabátján az ezüst fonalak  játékosan tekeredtek, tündöklő mandzsettái megcsillant a hold fényben. Halk nyöszörgés törte meg a szoba csendjét és a következő pillanatban Nina már a herceg előtt állt, távozásra készen.
-Mint mondtam, hivatalos vagy a bálra. Ám azt nem említettem, hogy köteles vagy velem együtt jönni.- igazgatta hófehér,csipkézett sálját a herceg, mire a lány torka elszorult. Minden vágya lett volna Lysander oldalán besétálni egy ilyen előkelő rendezvényre. Szerette volna megérinteni a herceget, végigsimítani arcán. Szerette volna, ha a herceg is úgy érez iránta, mint ő. A lány agyába ezer és egy kérdés kavargott, amit a herceg is megérzett és ajkaira keserű mosoly kúszott.
-Engedélyezem a kérdést.-nézett a lány szemeibe hidegen, és Nina tudta jól, hogy csak egyet kérdezhet, de az is a számára legfontosabb lesz.
-Miért nem szeretsz? Mindig kiszolgáltalak, s nem csak azért, mert ez a kötelességem.-szorult el a lány torka és mikor kimondta ezt a két mondatot úgy érezte, hatalmas kő esett le a szívéről.
-Sajnálom, de az érzéseimet nem bírom irányítani. Köszönettel és hálával tartozom a szolgálataidért, hiszen ha ma este nem vagy, lehet rátámadok…
-Kire?- a kérdés hirtelen és ösztönből hagyta el a lány száját. Nem bánta kérdését, hisz úgy érezte ennyihez joga van a Lysanderrel való kapcsolata miatt.
-Az ilyesfajta ügyeim csak rám tartoznak!- mondta teljesen higgadt hangnemben, mire Nina önkívületi állapotában megemelte a kezét, és mielőtt még Lysander reagálhatott volna végigkarmolta az arcát, ezzel hosszú sebet okozva a fiú szeme alá. Míg Lysander meglepve fogta az érintett területet Nina remegő végtagokkal és könnyes, elködösült tekintettel vált láthatatlanná.
***
A bálteremből kiszűrődő zenét már messziről lehetett hallani. A kastély előtt limuzinok és elegáns kocsik váltották egymást folyamatos ütemben, kitéve az érkezőket. Gladys bíborvörös rakott szoknyás ruhájában lépett ki egy őt szállító limuzinból, majd miután kedves köszönömöt suttogott a sofőrnek arcára helyezte a hófehér hattyú tollakkal díszített álarcát. Finoman lépkedett az emberek után akik a bálterembe indultak, ám Alexynek hála ő tudtában volt egy rövidebb útnak. Azonban ez sötétben, még ha a gyertyák gyér fénye be is világították a folyosót, sokkal nehezebb volt. Az átjárók labirintusában kavarogva Gladyn lassanként kezdett úrrá lenni a kétségbe esés. Rémülten a falnak dőlt és arcát tenyerébe temette. Próbálta rendezni  légzését, és higgadtan gondolkodni, mikor kísérteties nyikorgás hatolt végig a folyosón. A távolban fény gyúlt és az ajtó mögül egy férfi lépett ki. Elegáns, ezüsttel szegélyzett inge lovaghoz méltó volt, tartása és járása azonban királyi magaslatokba emelte. Glady elvarázsolt tekintettel figyelte az alakot, aki látszólag higgadt léptekkel közeledett felé, de arcát álarc fedte.
-Nem tanácsos egyedül bóklászni ezeken a folyosókon. Ki tudja milyen titkokat rejtenek a falak.-húzódott ajka mosolyra. Hangja finom sejemként cirógatta Gladyt, ami megtöltötte szívét melegséggel.
-A titkok teszik ilyen gyönyörűvé és izgalmassá a kastélyt. És én szeretném feltárni titkait.-mosolygott félénken Glady, belül mégis sikítani tudott volna örömében.
-Veszélyes dolog a kíváncsiság. Vigyázz, nehogy elvész a sok rejtvényben.-lehelte sejtelmesen-Hölgyem.- hajolt meg Glady előtt mélyen, majd jobbját nyújtotta a lánynak.
-Szeretem a rejtvényeket.-pihegte halkan, majd boldogan fogadta el a felé nyújtott kart és indult meg a fiú mellett a bálterem felé immár teljes biztonság érzetben.
***
A bálterembe lépve Lysander arcára elégedett mosoly kúszott. Látva a szép kialakítást és ízléses díszleteket beismerte, Rosalyék remek munkát végeztek.
-Szabad egy táncra?-nézett le a lányra, aki félénken bólintott és enyhe pír jelent meg az arcán. Ez a szégyenlőség volt az, ami Lysandert még boldogabbá tette. Ahogyan haladta a tánctér felé, a tömeg úgy nyílt szét előttük. Néhányan mélyen hajlással köszöntötték őket, egyesek összesúgtak látványukon. Mikor beértek a tánctér közepére Lysander maga felé fordította, és egyik kezével derekát átfogta közelebb húzta magához a félénk lányt, míg másikkal kecses kezét tartotta. Finoman kezdték el járni lágy táncukat a padlón kirakott mozaik rózsán, míg körülöttük mások is követték példájukat. A forgások állttal csapott szellőben Lysander folyamatosan belélegezte a lány jellegzetes rózsa illatát, ami kellemes szorongással töltötte el.
-Megkérdezhetem, hogy milyen parfümöt használsz?-húzta magához még közelebb partnerét, kin érezte a halvány szorongást ám ezt próbálta elfeledteti vele.
-Nem használok. A bőröm miatt nem lehet.- hangja angyalian csilingelt, ám a válasz meglepte Lysandert, de ezt nem mutatta ki. Sokkal inkább kérdő tekintetét, mikor Glady lesütötte a szemét, és megpróbált elhúzódni tőle.
-Aggaszt valami?- próbált ismét a szemeibe nézni, mert nem akarta, hogy túlságosan tolakodónak vélje őt.
-Csak…-sóhajtott Glady.- Azt hittem, hogy eltaszítottalak magamtól. Mindig amikor rád néztem, mintha elmenekültél volna előlem, és nem szeretném, hogy most is ez történjen.-lehelte maga elé félve, mire a hercegnek nyugodt mosoly jelent meg az arcán, bár ezt a maszk eltakarta. Abban a pár pillanatban amikor a zenészek kottát váltottak kezével a lány álla alá nyúlt, ezzel kényszerítve őt, hogy a szemébe nézzen.
-Mégis miért menekültem volna előled?-vonta aztán még közelebb magához a következő szám kezdetén és kezdett vele keringeni. Ugyan tudta jól, mire is gondolt a lány, de nem akarta, hogy bármi rossz érzete keletkezzen.
-Mert én ilyen… abnormális vagyok.-sóhajtott Glady fájdalmasan, és látva partnere kérdő tekintetét haloványan elmosolyodott.- Tudod, a bőröm fakó és érzékeny. A szemem pedig nem éppen tartozik a normális kategóriába.
-Talán az enyém igen?-mosolygott szórakozottan Lysander, majd gyorsan körbetekintett a többieket kémlelve.
-Mi teljesen más kategória vagyunk. A te szemeid gyönyörűek. Az enyémek pedig…-kereste a megfelelő szót.- olyan természet felettiek.
Eme utóbbi kijelentésére Lysander egy pillanatra lefagyott, majd vidám kacaj tört fel torkából, mi a lányt kissé meglepte. Nem különösebben a körülötte lévőket. Lysander már éppen szólásra nyitotta volna száját, mikor egy alak állt meg mellettük. Magas alakja, délceg tartása hasonlított Lysanderére. Vonásai hasonló kifinomúltságot tükröztek, haja ébenfeketén lógott helyenként arcába.
-Szabad?- nyújtotta kezét Glady felé, mikor a pár megállt a táncban.
-Testvér.- hajolt meg enyhén a férfi előtt Lysander, majd Glady kezéért nyúlt.-Remélem még megajándékozol egy tánccal az este folyamán.- lehelt finom csókot kézfejére, majd félrevonulva egy őket figyelő, szintúgy fehér hajú leányzóhoz.
-Érdekes teremtés. Ám semmiként sem hétköznapi.-mosolygott rá a lány élénksárga szemeivel.
-Semmiképpen.-sóhajtott nagyot, majd jobbját nyújtva a lánynak vitte őt is a táncparketre.-Mi a véleményed róla Rosaly? Úgy vélem te jelen helyzetben jobb ember ismerő vagy.- vonta őt is közelebb Lysander, fél szemét a másik pároson tartva.
-Igen. Ember ismerő.-mosolygott sejtelmesen, majd észre véve, hogy a herceg nem teljes figyelmét fordítja rá, összevonta szemöldökét.- Ne aggódj. Leigh-nál jó kezekben van.
-Tudom.-sóhajtott, majd immár teljes figyelmét Rosalynak szentelte. Mikor a szám véget ért egy lépés hátrált, s meghajolt előtte.
-Lekérném a hölgyet.- hallotta meg a mosolygó hangot maga mellől, majd egy kéz nehezedett a vállára.
-A világért sem venném el tőled.- viszonozta a mosolyt, majd meghajolt fivére előtt. Leigh boldogan lépkedett választottja felé majd mikor felcsendült a újabb zene lehajolva lágy csókot hintett ajkaira ami vággyal töltötte el őket.
Lysander mosolyogva fordította tekintetét az éppen Nataniellel táncoló Glady felé, így ő maga félre vonult.
-Remek party. Igazán remek.-lépett oda hozzá az ismerős alak.-Nagyon elegáns ma fiatalember.
-Áh, Mr.Faraize. Örülök, hogy elfogadta a meghívást.
-Hát igen, vétek lett volna elszalasztani egy ilyen pompás alkalmat. A diákjaink milyen jól érzik magukat!- lelkendezett a tanárúr kezében egy pohár pezsgővel.Lysander csak elégedetten bólintott, és tekintetével a tömeget kezdte pásztázni. Leigh és Rosalya éppen távozóban voltak, így a két testvér búcsúzóul intett egymásnak.
-Szegény lány.-hallotta meg hirtelen a tanárúr hangját, mire kérdőn emelte rá tekintetét.- Pedig kedves teremtés, csak valamiért nem szeretik. Nem tudom, hogyan segíthetnék neki jobban beilleszkedni.- csóválta a fejét, egy pontot nézve a terembe. Lysander is arra vitte tekintetét, ahol az éppen egyedül ácsorgó Gladyst látta meg ácsorogni, pedig az előbb még Alexyvel keringőzött, aki azon az estén már a negyedik partnerének bizonyult.
-Ezen könnyen segíthetünk.-hintett egy megnyugtató mosolyt Mr.Faraize felé, majd magabiztos léptekkel megindult a lány felé, aki éppen a hatalmas ablakon nézte az éjjeli tájat.
-Ilyen nagy bál és egyedül ácsorogsz?- lépet mellé halkan, mire a lány kissé összerezzent.
-L?- nézett rá félénken, mire Lysander finoman megemelte álarcát ezzel felfedve arca egy részét boldogan mosolyogva.

Azonban Gladys arcára értetlen rémület ült ki, amit Lysander nem tudott mire vélni.
-Mi történt az arcoddal?-Nyúlt felé Glady, de fél úton megállította a kezét és visszahúzta maga mellé ,mire a herceg csalódottan felsóhajtott. Mindennél jobban vágyott rá, hogy a lány az arcát simogassa, s ez a kín talán elviselhetetlen fájdalmú lett volna, ha nem tesz megelőzést a bál előtt. Az ablaküvegre pillantva látta csak meg mi is zavarta a lányt annyira, s kissé meglepődve nézett a hosszú sebre, mi végighúzódott az arcán.
-Csak egy kisebb baleset, de semmi komoly. Holnapra begyógyul.- mosolygott megnyugtatón, de ahogyan látta ez Gladyst nem nyugtatta meg.
-Nem úgy tűnik. Megengeded, hogy megnézzem? Van már némi tapasztalatom az ilyenekhez.- mosolygott fájdalmasan. Lysander haloványan bólintott majd leült egy kipárnázott székre és figyelte ahogyan a gyengéd teremtés felé áll. Ilyen helyzetben alig volt magasabb nála így lehajolt a herceghez. Puha újaival végigsimított a seb mentén, mire Lysander teste megrándult és torkából sóhaj tört fel.
-Ne haragudj! Nem akartam fájdalmat okozni!-kapta el a kezét Glady, mire a herceg riadtan nézett rá.
-Semmi ilyesmit nem tettél. Kérlek…- nyögte, mire a lány ismét vizsgálni kezdte a sebet. Finom ujjainak érintése a legédesebb cirógatás volt Lysander számára, mit már rég nem érzett. Az idő valósággal felgyorsult körülöttük és nem vette észre, ahogyan a terem szépen lassan kiürül.
-Glady.-hallotta meg az ismerős hangot mellőlük, mi gyomron ütötte.-Bocs, ha megzavartam valamit, de ideje mennünk, ha nem akarjuk, hogy kizárjanak minket a kollégiumból.-Söpörte hátra vörös fürtjeit Cecillia. Lysandert szorongás fogta el, és szólalt volna, de egy hang sem jött ki ajkai közül, így csak zavartan nézett a hölgyekre.
-Persze, azonnal.- nézett iskola társára Glady, majd visszafordult.- Valóban nem mély, de szerintem leghamarabb csak egy hét múlva gyógyul be.- Simította még utoljára végig az arcát, majd hátrált egy lépést.- Köszönjük a meghívást, igazán élveztem az estét. Minden jót L.-mosolygott aztán vidáman, majd Cecilliával együtt kisétált a teremből. Lysander teljesen ledermedve ült a széken a távolodó alakokat figyelve és a fejébe repdeső gondolatok és emlékképek nem hagyták nyugodni.
-Pihenj le. Majd én tartom a frontot.-érzett meg egy nehéz súlyt a vállán, és felpillantva hálásan nézett bele a hamuszürke szempárba. Minden féle köszönés nélkül, félre téve az illemet távozott.

5.rész

A bálteremben a készületek zajai töltötték be a kupolás légteret. Nataniel és Armin bukósisakkal a fejükön kémlelték a tervrajzokat és a már elkészült elemeket.

-Azt kicsit balra! Nem! A másik balra! Most jobbra! Úgy! Az úgy jó!- lehetett hallani percenkénti pontossággal a fiúk irányító szavait, mikor is egy fehér hajú hölgy jelent meg előttük, mögötte emberek sokasága hatalmas virág kötegeket kezükben tartva.

-Mi tart ennyi ideig? Úgy volt , hogy délre minden elkészül! -fonta karba sértődötten a kezét, mire a két fiú rémülten szegezte rá tekintetét és nagyot nyelve hajolt meg előtte.

-Sajnálom Rosaly, de egy kis késésben vagyunk. A munkásaink... Nekik ez nem megy ilyen könnyen.-tűrt bele idegesen Nathaniel a hajába, majd újabb irányító parancsokat osztogatva sétált odébb.

-A többiek hol vannak? Sokkal hamarabb kész lenne ez az egész, ha mondjuk Castiel rakná fel a lambériát a munkások ügyetlenkedése helyett.-dörzsölgette mosolyogva orrnyergét, majd világító sárga szemeit Armira emelte.

-A tesód nincs itt?-nézett körül izgatottan- Ha! Megmondtam neki, hogy hamarabb érek ide mint ő, ha nem hagyja abba a sógorom ruhájának varrását az estére.-dörzsölgette diadalom ittasan a tenyerét.

-Sógorod? Rosaly, nem tudtad, hogy nem szabad előre inni a medve bőrére?-kerekedett ki Armin szeme a hallottak alapján, majd fejéről levéve a bukósisakot átrakta a lányra, mivel éppen felettük kezdett el valaki csiszolni.

-Ugyan miért ne tehetném? Hiszen Leigh...-ám nem tudta befejezni, mert valaki hatalmas csattanással vágta ki a bálterem ajtaját és rohant Armin elé.

-Ugye még nincs itt? Nyertem?!- lihegte kipirosodott arccal, majd szeme sarkából meglátva a fehér haj zuhatagot, kissé megrezzent.-Gladys?-fordította kérdőn oldalra a fejét, de azonnal megtántorodott, mikor a sárga szempár szúrósan a veleiég hatolt.

-Kedves, hogy már meg sem ismersz Alexy!-nyújtotta ki rá egy enyhe fintorral Rosalya a nyelvét.- Amúgy meg ki az a Gladys, ha szabad érdeklődnöm?

-Ömm...-nyelt nagyot a fiú, majd zavartan a hajába túrt.-Hehe...Tudod, Ő egy diák aki a program keretébe jár hozzánk. Nagyon szorgos és azt hittem Nathaniel hívta meg.

-Kit hívtam meg, hova?-lépett melléjük az említett személy.

-Gladyt az előkészületekre. Csak mert véletlenül Rosalyra hitte azt, hogy ő...

-Glady... Az a piros szemű lány?- húzta össze a szemöldökét Armin, ugyan még csak távolról látta egyszer.

-Igen. De tudtommal ő is itt lesz a ma esti bálon, feltéve ha elfogadja a meghívást.- nézegette a kezében lévő névsort Nathaniel.

-Remek! Kíváncsi vagyok erre a lányra!-csapta össze vidáman a kezét Rosalya, majd tüstét szétoszlatta a társaságot, mondván rengeteg még a tennivaló.

***

-Ez nem lehet igaz!- húzogatta Gladys enyhe idegességgel a temérdek ruháját szekrényében. 

-Na most min problémázol?- szórt szikrát szobatársa szeme, mikor egy hangot félre pengetett gitárján Glady kicsattanására.

-Nem találok egy valamire való ruhát az esti bálra! Egy átlag ruhában, pedig nem jelenhetek meg!- huppant le ágyára a lány, majd fáradtan eldőlt rajta vörös szemeivel a plafont pásztázva.

-Az én szekrényemet nézted már?-kezdett Sarah újabb akkordot hangszerén. Gladys csak egy kérdő pillantást vetett rá, amit ő maga sem értett.-A fél szekrényem a te ruháiddal van tele!-tárta szét karját Sarah, mire Gladys homlokára csapott és boldogan pattant oda az említett tárgy elé.

-Megvan!-emelte ki diadalittasan a választott ruhadarabot, majd a fürdőbe sietett, hogy magára ölthesse.-Nos? Szerinted megfelelő?- lépett barátnője elé, miközben a tükörben nézegette magát.

-Figyu. Nekem még a te úgymond "hétköznapi"-formált a levegőbe macska körmöt- ruháid is kiemelkedőek, szóval én már nem tudok a kettő között különbséget tenni. De ez a piros megy a szemed színéhez.- mutatta fel végül elismerően nagyujját Sarah, mire barátnője arcára enyhe pír ült ki.

***

Lysander ablakában ülve nézte az ablakon lefolyó esőcseppeket. Néha-néha beletekintett jegyzet füzetébe, újra átolvasva sorait, hátha rátör az újabb ihlet. Azonban semmi. Az idő felgyorsult körülötte és először nem is vette észre, hogy finoman kopogtatnak ajtaján. Majd e bekéreckedés egyre erősebb lett, míg nem ideges csapkodássá vált.

-Hogy?-eszmélt fel mély gondolataiból, majd fáradtan dörzsölgetni kezdte orrnyergét.- Gyerre be!-szólt halkan, majd gondolatával kinyitotta az ajtót.

-Nah végre!- lépett be Alexy kezében egy nejlonba bújtatott elegáns ruhát cipelve. Zavartan kirázta vizes tincseit arcából, majd a herceg szekrényéhez lépve felakasztotta rá a ruhát.

-Mi történt veled?- lepődött meg Lysander, mikor kissé elázott barátjára nézett.

-Egy kisebb lyuk tátong az átkelőn. Szerencsére nem a bálterem felé vezetőn.-törölgette haját a pulóvere ujjával, majd a kandallóhoz sétált, hogy némiképp felmelegedjen.

-Majd intézkedem.-húzódott fáradt mosoly Lysander ajkaira, és egy lapra vetette a teendőt.-Minden elkészült az estére?-nézett a fiúra zavartan, aki bólintott.

Hirtelen finom lépések zajai törtek utat feléjük, majd oda nézve egy apró termetű lányt pillantottak meg. Elegáns fekete ruhát viselt sötétkék fűzővel. Szőke haja gondosan két copfba volt fogva ezzel szabadon hagyva nyakát. A lány nem szólt semmit, csak csillogó szemekkel nézett a hercegre Alexyt teljesen figyelmen kívül hagyva.

-Akkor én most megyek.-morogta Alexy, majd amilyen gyorsan a lány jött, ő olyan gyorsan távozott.

-Lysander.- mosolygott boldogan a lány, miközben kék szemei valósággal világítottak.

-Nina.-csókolt neki kezet a fiú, amitől a lány arca pírben égett, ugyan már nem ez volt ez első ilyen alkalmuk.

-Hívattál.- lépett hozzá közelebb a lány. Fejében rengeteg kérdés kavargott, de tudta jól, hogy nem szabad kérdeznie így csak türelmesen várt.

-Igen. Az éjjel lesz egy bál, nekem meg szükségem lenne némi erőre, hogy türtőztetni tudjam magam, amíg véget nem ér. Természetesen te is meg vagy hívva rá.

-De hiszen miért...-ám mikor ezeket kimondta szája elé kapta kezét, hiszen hibát követett el. A herceg azonban csak elmosolyodott, majd közelíteni kezdett a lány felé, míg teljesen a falhoz nem szorította.

-Természetesen, ha nem szeretnéd, akkor nem kötelezlek semmire.- szuszogta a herceg egyre közelebb hajolva a lányhoz.

-Ez a feladatom. És örömest állok szolgálataidra.- jelent meg félénk mosoly a lány ajkain,s Lysander felé hajolt, hogy egy csókot leheljen a szájára, de ő elfordította arcát és a lány nyakára tapasztotta ajkait. Szemfogai megnyúltak és hirtelen hatoltak a lány ütőerébe. Nina a gyönyörtől felsikított és érezte, ahogyan térde megrogy. Lysander egyik karjával megtartotta a lányt a derekánál, míg másikkal a feje mellett támaszkodott a falnak így szívva magába a vérét.

4.rész

Lysander, ágyán ülve remegő végtagokkal hallgatta az üres szobája apróbb neszeit. Függönye suhogását a hűs tavaszi levegőre, madarak napfényben fürdését megpecsételő csivitelését. Nem hagyták nyugodni gondolatai, akármennyire szerette volna is. Egy név. Egy arc. A csilingelő hang. Ezek voltak azok, mik megőrjítették, és egész testét remegésre késztették. Hirtelen teste megrándult, orra kitágult és mélyet szívott az őt körülölelő rózsa illatból. Mintha csak valami árny lenne termett az ajtónál s ragadta meg kilincsét, ám nem akart engedelmeskedni akaratának, mi azt a kinyitásra késztette. A kinti zajok túlságosan ismerősek voltak számára, és csak egy gondolatot idéztek elő elméében.
-Én kinyírom Alexyt!-morogta maga elé, mintha csak egy lágy igét suttogna valaki fülébe. Mikor csendesedtek a hangok, teljes némasággal tárta ki az ajtót. Teste ismét görcsbe rándult a körülmények hatására.
-Ale…khmm-köszörülte meg a torkát, ami számára érthetetlen okból fogba berekedt. -Alexy! Egy percre, elrabolnálak, ha a kis diákok nem bánnák.-szólt a sereget vezető, folytonosan magyarázó fiú felé erőltetett mosollyal az arcán. Hangjára mindenki egy emberként fordult hátra, még Glady is. A lány vérvörös pillantásától a herceget szorongás fogta el, amit nem tudott hova tenni.
-De ha lehet, gyorsan!-sziszegte fogai közt átszűrve, majd el is tűnt szobája biztonságában. Nem kellett mesternek lenni ahhoz, hogy érzékelje milyen érzelmek keverednek a kint lévőkben. Volt ami átlag esetben mosolyt csalt volna az arcára. A megannyi kérdés az emberek tekintetében és elméjében elszórakoztatta, ám most ebben sem tudott örömöt lelni.
-Valami gond van?-dugta be először csak a fejét Alexy, ha netalántán menekülnie kéne, bár a herceg jelenlétében eddig még sosem volt arra példa.
-Elárulnád mit kerestek a kastély eme körzetében?- nézett rá megmagyarázhatatlan tekintettel Lysander, mikor a fiú teljesen bemerészkedett és gondosan bezárta maga mögött az ajtót, hogy azon egy hang se hallatszódjon ki.
-Csak a báltermet mutatom meg nekik.
-Az nincs benne a program tervben. Teljesen felesleges látniuk, amíg használatba nem vesszük.
-Úgy gondoltam minek várassam őket a hétvégéig, hiszen…
-Hogy micsoda?-kerekedett ki szeme, Alexy pedig hamar szája elé tapasztotta kezét, zavarában kellemes pír ült ki arcára.-Mégis miért kéne a diákoknak látniuk a báltermet a hétvégén?-emelte kicsit feljebb hangját, de látva a fiú megszeppent tekintetét tüstént lenyugtatta magát.
-Mi csak…Úgy gondoltuk egy bál jó kampány lenne. Aféle jótékonysági…-kezdte a fiú félénken, mire Lysander felkapta a fejét.
-Voltaképpen nem is rossz ötlet. Majd értesítsetek a történésekről.-intett, mire Alexy hevesen elkezdett bólogatni. Újabb szólásra nyitotta volna ajkait, mikor kopogtak a hatalmas ajtón és mindenféle engedély nélkül benyitottak rajta.
A kék hajú férfiú összehúzott szemöldökökkel, fenyegető tekintettel, Lysander enyhén eltátott szájjal, hevesen verő szívvel nézett az érkezőre. Látszólag a vörös hajú teremtést ez cseppet sem zavarta, hiszen király kisasszonyt megszégyenítő nyugalommal és tartással állta a fiúk pillantásait.
-Alexy, a többiek dorbézolnak. Azt hiszem jobb, ha jössz, mielőtt még szétszedik a helyet.- mutatott lazán a háta mögé, mire a kék hajú csak élesen a tulajdon homlokára csapott.
-Persze Cece, azonnal megyek.- intett a lánynak, aki határozottan bólintott, majd el is hagyta a szobát.
-Ez ki volt?- lépett fenyegető tekintettel barátja elé Lysander, szinte az arcába hajolva. A fiú rémületében majdnem felsikított, így lépve hátra egyet.
-Cecilia Geneve. –hajtotta fel a kezében tartott dosszié lapjait, kikeresve a lányt.- Osztályelső pompomlány. Úgy látom a tanulmányi eredményei ellenére szép kis ismeretségi köre van. Vastag egy mappája lehet.-kerekedett ki Alexy szeme a sorokat futva, és sajnálatára nem jó értelemben.
A herceg keze ismételten remegni kezdett, amiért le kellett ülnie az ágyra.
-Elmehetsz.-lihegte maga elé, mire a fiú némán bólintott és vissza is tért a csoporthoz, folytatva az eligazítást.
-Rajtad sem lehet kiigazodni.- hallatszódott a mosolygó hang a sarokból, mire rémülten oda kapta a fejét.
-Mire akarsz ezzel célozni?
-Fél órája még a hófehérke elől menekültél, mint valami veszett nyúl…-erre a kijelentésre Lysander keze ökölbe szorult. Utálta, ha gyávának tartották, de sajna most igazat kellett adnia barátjának.- Most meg a nyál összefut a szádban a kis vörös láttán.- nevetett Castiel jókedvűen, majd előrébb lépett és elfeküdt a kanapén.
-Volt benne valami...A vörös haja és az arcvonásai…Nem volt neked ismerős?- nézett aggódó tekintettel barátjára Lysander, ami tőle igen csak szokatlan dolog volt.
-De. Túlságosan is.- komorodtak el Castiel vonásai, és szemében őszinte szomorúság csillogott. A két barát nem mondott semmit jó darabig, a szobára a csend félelmetes fátyla vetült, mi betöltötte rettegéssel mindkettőjük lelkét.

***

A kollégium folyosóit betöltő csend kísérteties hatást adott a kopogó cipő talpaknak. A pislákoló neon fényekben jól látszódott a sarkokon beforduló fehér hajzuhatag. Mint valami finom kendő libbent tulajdonosa után, mindaddig, míg egy ajtó be nem zárult mögötte.
-Nem értelek. Mindig későkig maradsz, ám sose mesélsz semmit sem, hogy merre jártál. Tudom, hogy szórakozni nem mehettél, hiszen akkor együtt mennénk, de ma az iskolátokban sem láttalak.
-A kastélyban voltam. Tudod milyen vagyok, ha találok egy könyvtárat.- mosolygott sejtelmesen szobatársára Glady, majd lehámozta magáról vékony tavaszi kabátját és kikötözte felsője fűzőjét.
-Volt ott valami érdemleges is vagy csak a sok poros vacak?-dőlt a falnak unottan Sarah kivéve fülhallgatóját.
-Könyv, könyv és még több könyv- kuncogta el magát a lány, amit csak a szobája biztonságában mert megtenni egyetlen barátnőjének mondható ismerőse előtt.
-Az a kis kékhajú…mmm…hogy is hívják?
-Alexy?
-Igen! Mond hogy legalább vele beszéltél pár szót!- vágott könyörgő tekintetett Sarah hosszú szőke tincseit arcába lökve, akár egy elmebeteg őrült. Az efajta kirohanásai mindig mosolyt csaltak Glady arcára ezzel megvillantva hófehér fogait. Ezért is csinálta gyakran Sarah, mert tudta, a lány csak a szobájukban mer mosolyogni és elengedni magát.
-Nem találkoztam vele…
-Viszont? Nem lehet igaz, hogy mindent harapófogóval kell kihúznom belőled Gladys!
-Megismertem egy ott dolgozó fiút. Olyan átlag termetű, szőke hajú. Inget és nyakkendőt viselt, maga a megtestesült minta diák. Rendkívül segítőkész volt és mindent ismert a könyvtárban.- mesélte el pontosan a fiút, hiszen tudta, hogy Sarah a részletekre kíváncsi. Mindeközben lehámozta magáról utcai ruháit, majd egy bő, festékpacás pólót felvéve leült egy állvány elé és hófehér haját laza kontyba fogva ecsetet ragadt kezébe.
-Cöhh…Tipikus aktakukac. Nem lehet igaz, hogy senki sem normális!- dőlt hátra ágyán a világ fájdalmával az arcán Sarah.-Na és mi újság a fehér lovagoddal?- húzta gúnyos mosolyra a száját, miközben a festegető Gladyt nézte. A lánynak megállt az ecset az kezében és eddig mosolygó arcára a szomorúság foszlányai ültek ki.
-Azóta sem láttam. Mintha ott lenne, de aztán mégse. Nem is tudom, mit remélek, hiszen csak kétszer láttam és minden alkalommal elmenekült előlem. Taszítom az embereket.- sóhajtott nagyot, majd letette kezéből a palettát és lassan eldőlt az ágyon.
-Talán nem tőled menekült. Lehet, csak dolga akadt, vagy mögötted volt valaki.-kezte el bíztatni a lányt, hiszen már sajnálta, hogy rajta kívül mindenki elkerüli. Hisz Glady semmit sem tehetett kinézetéről, ilyennek teremtetett. Mikor a lány ráemelte vérvörös tekintetét, Sarah nyelt egyet és megpróbálta összeszedni gondolatait, ezzel visszanyerve határozott természetét.
-Persze, hiszen természetes hogy nem egy ilyen szörnyeteg elől fog elmenekülni, mint én!-csattant ki Glady, és ez még Saraht is meglepte, hisz sosem látta ilyenek. Glady felpattant ágyáról és a fürdőbe rohant magára zárva az ajtót. Sarah egyedül maradt a szobában a gondolataival és emlékeivel amik nem hagyták nyugodni.
~Van, hogy az embernek nem ad az élet választást. Egyszerűen azt kapod, amit osztanak neked. Ilyen az élet a kollégiumban is. Lehetsz te már végzős diák, kis elsős vagy éppen kezdő egyetemista, akárkit beoszthattak melléd. Nem volt ez másként Sarah Angelov-val sem, ki az apró szobája erkélyén sütkérezett a nyár utolsó sugaraiban boldog elsőéves egyetemi hallgatóként. Már előre felszóltak neki, hogy aznap érkezik meg az új lakótársa, kit igen csak nagy izgalommal várt. Vagyis várt volna, ha az elképzeléseinek megfelelő személy toppant volna be az ajtón. Mikor nyílt a bejárat Sarah szorosan összecsukta szemeit, s elképzelte maga előtt újdonsült szobatársát. Rövid, tépett fekete haja volt, kockás szoknyája, tépett ujjatlanba, oldalán gitárral és erősítőkkel. Lábán bakancs, fején napszemüveg és naivan hitte, hogy a legvadabb barátnők lesznek, kik felbolydítják a kollégium unalmas életét. Azonban nem így történt. Mikor kinyitotta szemeit, szája tátva maradt az aprócska teremtés láttán. Hosszú, szinte derékig érő hófehér hajára először azt hitte paróka és még tetszett is neki. Ruházatával mintha vissza repült volna a romantika és gothika korába, a fűzős tetejű, tülszoknyás fekete-piros ruhája mégis mosolyt csalt Saras arcára. Hóna alatt nem gitárt, vagy egyéb hangszert hordozott, hanem egy festő állványt. Mögötte férfiak hordták be a megannyi bőröndöt, amikben ruhák és megvarrandó anyagok tömkelege volt megtalálható. Mikor Sarah összegezte a dolgokat, be kellett látnia, hogy csalódott.
-Hello.Sarah Angelov.-dörmögte az orra alatt az érkező lánynak, kinek pillantását nem tudta kivenni sötét napszemüvege mögül, mit még a szobában sem vett le arcáról.
-Szia.- csilingeltek a betűk a szájából, ami kissé Sarah szívét is megrebegtette és valamivel kedvesebben állt a lányhoz.
-Te nem akarod levenni a szemüveged? Itt nincs annyira fény és remélem nem vagy vámpír, hogy megvakulj.- próbált viccelődni Sarah, ám mielőtt még egy újabb mondatra nyithatta volna a száját, a lány immár szemüveg nélkül nézett rá.
-A nevem Gladys Vertilin.- csilingeltek szavai, ám a vérvörös pillantása mellett ezek kísértet énekéhez voltak hasonlók. Azután a pillantás után a két lány nagyon sokáig egymáshoz sem szólt. Glady nem merte megszólítani szobatársát, hisz félt, hogy még jobban megrémiszti, Sarah pedig tartott attól, ami számára olyan szokatlan volt. Nem egészen több, mint másfél év telt el teljes némaságban a két lány között, mikor is valami kis szikra kipattant és csodálatos módon egymáshoz szóltak. Ugyan Glady eleinte nem mert szobatársára nézni, csupán szemüvegen keresztül, de hamarosan ezt az akadályt is leküzdötték. Azóta Sarah talán az egyetlen olyan ember, aki felé Gladys bizalmat nyújt és önmagát meri mellette adni. ~
Az emlék oly hevesen rohamozta le Saraht, hogy védekezni sem volt ideje. Csupán az óra kattogása ébresztette fel, s a tudat, hogy a lány benn rostokol a mosdóban.
-Ha már most letettél róla, akkor ezt át sem adom. – kopogott be Sarah a fürdő ajtaján egy borítékot meglengetve, mire Galdy kinyitott és felé nyúlt, de a másik lány gyorsabb volt és sebesen a háta mögé rejtette.
-Mi az?Add ide kérlek!-ült fel az ágyában szemével az elegáns borítékot szugerálva, minek elejét viaszpecsét fedte. Nem kellett sokat kérlelnie, Sarah készségesen nyújtotta át a neki érkező levelet, ami pár pillanaton belül már fel is tárta titkait a lánynak.
-Akár egy tündérmese…

3.rész

A helyiségben pislákoló gyertyák fénye gyéren töltötte be világossággal a sötétszürke falakat. Nathaniel szórakozottan vizsgálgatta a kandallóba lobogó tűz kecses táncát, ami melegséggel töltötte el szívét és egész testét. A szoba másik felében egy bíborvörös párnázott kanapén a fekete hajú, ragyogó kék szemű Armin ügyködött egyik aktuális még ki nem játszott játékával, folyamatosan szitkozódva bénázó karakterére. Mellette kék hajú ikertestvére feküdt látszatos unalmasságot sugározva magából, egyik lábát lelógatva a kanapéról. Castiel idegesen járkált fel-alá a kis helyiségben, és erősen megfogalmazódott benne a gondolat, hogy tüstént rá gyújt egy számára megnyugtató cigarettára.
-Nathaniel, nincs egy szálad? Fenn hagytam az enyéimet.- morgott vörös hajkoronája alól, mire Nataniel halványan felnevetett.
-Olyan nincs, amilyet te szívsz.- mosolygott féloldalasan tekintetét mindvégig a tűzön tartva.
-Semmi hasznom nincs belőled, te szerencsétlen.- zsörtölődött Castiel, mire Nathaniel éles fordulatot vett. Társára szegezte mutatóujját és szólásra nyitotta száját, mikor a dupla ajtó szétcsapódott és a herceg hatolt a két fiú közé ezzel rendre utasítva őket.
-Nem lehet igaz, hogy nem tudtok nyugton maradni.- kapkodta tekintetét a két fiú között, mire azok szét rebbentek és helyet foglaltak a szoba két sarkában. Lysander lassan és magabiztosan az asztalához sétált és helyet foglalt a párnázott székben. A hold fénye utat tört magának az ablak üvegén keresztül ezzel tökéletesen megvilágítva vonásait, és fürkésző tekintetét.
-Nos, hogy haladnak az előkészületek?
-A tervezettek szerint már holnap megtörténhet az átadó, ezzel az első iskola fogadása. Sikerült találnom idegenvezetőt, de ő még a holnapi nap folyamán nem tud…
-Én fogom fogadni az érkezőket. Talán többet is tudok majd nekik nyújtani.- szakította félbe Natanielt a herceg, majd hátradőlt a székében, mire a szőke férfiú is helyet foglalt.- Melyik iskola is lenne ez?
-A Sweet Amoris Gimnázium. Ők az elsődleges és egyben legesélyesebbek is az ösztöndíj programra.
-Tökéletes. Elvárom, hogy ti is ott legyetek, de vigyázzatok, mert mostanság már mindenkire rá fogják, hogy fajtánk béli. Nem szeretnék semmi feltűnést, és többnyire maradjatok úgymond az árnyékban megfigyelőként, hátha valaki elkóborolna.- húzta fél oldalas mosolyra az ajkait Lysander.
-Azzal mit tegyünk? Verjem láncba és vezessem vissza a többiekhez?- tette le játékát Armin, kérdő tekintettel nézve körbe a többieken.
-Természetesen nem. Csupán udvariasan közöld vele, hogy nem átjárható területre tévedt.
-Udvariasan, mi?- röhögött fel Castiel, majd megropogtatta az ökleit, mire a többiek szeme szikrákat szórt.
-Igen Castiel, udvariasan. Tudod te mit is jelent az, vagy adjak illem órákat?- fordította enyhén oldalra fejét Nathaniel, gúnyos mosollyal az arcán.
-Majd én megmutatom neked milyen illedelmes vagyok.  Határtalan kedvességgel fogok rózsát vinni a sírodra te kis…
-Elég!- csapott hatalmasat az asztalra Lysander, mire mindenki felé kapta a tekintetét.- Nem kell, hogy még egymást is irtsátok!- parancsolt rájuk fennhangon, mire mindketten valamelyest lecsillapították magukat.
***
Amint az óra délután hármat ütött  egy sereg diák szedte lábait egymás után az iskola által rendelt busz felé. Többségük vidáman, mások izgatottan léptek fel a jármű lépcsőire és foglaltak helyet az üléseken. Glady utolsóként, lehajtott fejjel kullogott a kisebb csapat után, ami minden osztályból összeszedett diákokat tartalmazott. Semmitmondó tekintettel nézett fel az előtte végigfutó ülésekre, ám mikor lépett volna egy kéz ragadta meg a karját.
-Ülj ide. Hátul már nincs hely.- nézett rá ragyogó sárga tekintetével Cecilia, majd levette a mellette lévő táskáját az ülésről. Glady szótlanul helyet foglalt, majd fodros fekete szoknyáját kezdte igazgatni.
-Miért…Miért vagy velem ilyen?- kérdezte elhaló hangon, majd vérvörös tekintetét a mellette ülő pon-pon lányra emelte.
-Mert különben senki hozzád sem szólna. Legalábbis nem úgy, ahogy kellene. Vagy talán csak megesett rajtad a szívem.-  húzta össze a szemöldökét gondolkodva Cece, majd előre fordulva a busz televíziójára emelte a tekintetét.- Mellesleg ne gondold azt, hogy akkor most emiatt mindenki kis kedvence leszel. Csupán a feladatom teljesítem.
Glady ezen szavak hallatán már meg sem lepődött, csak némán sóhajtott.
Nem volt hosszú utazás, amin keresztül mentek, csupán negyed órás lehetett. Mikor a diákok kisereglettek a buszból, és a jármű tova hajtott mindenki elképedve figyelte a hatalmas kastélyt. A lány vörös szemei érdeklődve csillogtak a napfényben. Rengetegszer járt már itt, hogy csupán kívülről megtekinthesse az építményt, vagy lapra vethesse. A lánynak most egyik álma vált valóra ezzel az ösztöndíjjal, így figyelmesen követe a többieket a kastély belsejébe.
***
-Lysander, itt vannak a kölykök.- húzta el a függönyt Castiel, napszemüvege mögül kémlelve az érkező csoportot. Alaposan végig mért minden érkezőt, pár leányzón hosszasan elidőzve. Azonban egy vörös tekintet láttán, ami hirtelen rá szegeződött elrántotta a függönyt és levette arcáról a szemüvegét.
-Na jó, ezt te sem gondoltad komolyan.- lépett Nataniel a szobába kezében papírzacskóval, elképedt tekintettel az éppen sálját igazgató hercegre nézve.
-Mi a probléma vele? Pont egy ilyen alkalomra való.- kérdőjelezte meg barátját Lysander, majd megigazította kusza tincseit.
-Igen. Viktória korába. Te mondtad, hogy ne keltsünk feltűnést, mégis báli öltözéket veszel fel. Meglátásom szerint, ez kimondottan feltűnő.
-Most egyet kel értenem a szöszkével Lys, ez így nem pálya.
-Rendben, elfogadom. Azonban nekem csak ilyen öltözeteim vannak.- fordult meg Lysander megrökönyödött tekintetét társaira emelve. Nataniel ekkor az eddig kezében lévő papírzacskót helyezte le elé az ágyára.
Rövid időn belül a herceg teljesen elveszett tekintettel nézegette magát tükrébe.
-Felejtsétek el! Nem vagyok hajlandó ilyen öltözetben megjelenni! Úgy nézek ki, mint egy udvari bolond!- tépte le fejéről hátul kissé hosszúkás sapkáját Lysander, majd a nevető Castielre nézett.
-Sajnálom, haver, de ez a mai divat. Ebbe kell gürizned, hacsak nem akarod, hogy én lássam el új dolgokkal a kis jövevényeket- villantotta meg perverz mosolyát a vörös hajú, mire a herceg keze ökölbe szorult és fog csikorgatva tette vissza fejére sapkáját.
-Higgy nekem haver. Remekül festesz.- tette a vállára Castiel a kezét, mindeközben nevetve.
***
Egy idős hölgy vezette be a csoportot az előtérbe ahol Glady szemei elé csodálatos látvány tárult. A terem tetején elhelyezkedő hatalmas üvegkupola természetes fénnyel világította meg a megannyi festményt és szobrot. 
-Az idegenvezetőjük bármelyik pillanatban megérkezhet.- mosolygott kedvesen az idős hölgy, majd eltűnt az egyik folyosó sötétjében.
Glady enyhén tátott szájjal nézte a belső építészet remekeinek eme kiemelkedő alkotását. A formák és oszlopok erősen emlékeztették a viktoriánus korabeli építészetre, azonban mintha egyes helyeken a gótikus elemeket látta volna feltűnni. Fura érzés fogta el. Mintha valaki figyelte volna őket . Óvatosan titokban oldalra emelte tekintetét, és egy fiút pillantott meg, kitől megfagyott a levegő a tüdejébe.

***
Lysander minden porcikája megfeszült, arcvonásai megmerevedtek. Mélyet szippantott a levegőbe, élvezettel futott össze nyála a szájába. Rózsa virágának illata fészkelte be magát érzékszerveibe, amitől teste különösen bizseregni kezdett. Nem bírt elmozdulni a faltól, mert tudta, hogy akkor nem fog bírni uralkodni magán. Életében egyszer érzett eddig ilyet, és annak sem lett jó vége. Mélyeket lélegzett a levegőből, miközben mereven a lányt nézte. Hófehér haja megbabonázta, fekete fodros szoknyáját, fehér betűrt ingét és sötétlila mellényét legszívesebben a padlóra vetve látta volna maga mellett. Szuggerálta a lányt. Akarta, hogy rá nézzen, mégis rettegett attól, amit látni fog. Mintha meghallotta volna gondolatait, felé emelte tekintetét a herceg teste pedig görcsbe rándult. Vérvörös szemét látva érezni kezdte, hogy dobban szíve, majd valami láthatatlan kötél húzni kezdi a lány felé. Minden erejét összeszedve, remegő végtagjai visszafogva kezdett el lassú, magabiztos lépteket tenni a hölgy felé, teljesen kiszűrve a többi rá szegeződő szempárt. Nem bírta tekintetét levenni róla, csak haladt előre, mikor egy vállára csapó kéz zökkentette ki útjából.
-Á fiatalember. Örülök, hogy megismerhetem. A nevem Mr.Faraize, és az én szárnyaim alatt vannak a diákok.- mutatott végig a szemüveges férfi a kerek szemekkel figyelő fiatalokon.
-Örvendek a találkozásnak.-nyújtotta a jobbját, mire a tanár úr markánsan kezet fogott vele.
-Nos, üdvözlök mindenkit a kastélyban. Nincs szükség magázásra, mire alig pár évvel vagyok idősebb nálatok- ennél a mondatánál akaratlanul is mosoly kúszott az arcára. Megvillantva hófehér fogait, megilletődve látta, hogy néhány lánynak igazán tetszett a megjelenése. Azonban a fehér hajú lánynak nem. Ő csak a mennyezetet és a támasztó oszlopokat figyelte tekintetével.- Szólítsatok csak L-nek. Az elkövetkezendő túrnosok egy részén én leszek az idegenvezetőtök ás tanárotok, már ha meg nem sértem ezzel tanár urat,  szóval nyugodtan lehet tőlem kérdezni akármit. Állok szolgálatotokra.- mosolygott kedvesen, majd egy kézre lett figyelmes a magasba.
-Van barátnőd?- hangzott el a cincogó hangon a kérdés, mire Lysander és még jó pár ember szórakozottan elnevette magát.
-Nem, jelenleg nincs partnerem, de a jövőben nem is terveztem ilyesmit. De ha nincs is a témával kapcsolatos kérdés, akkor talán kezdhetnénk is az órát.- mutatta az utat az első állomás felé, amit a diákok azonnal követtek.
-A kastélyt Viktória királynő idejében építette az Ainsworth család saját célra. Azóta több restauráláson is túlesett, ám mindvégig a család leszármazottainak tulajdonában maradt, szerencsére.- mutatott boldogan az édesapját és édesanyját ábrázoló festményekre, majd mivel nem akart azon a helyen sokat elidőzni, haladt is tovább.
-Nos azt hiszem az alapokat sikerült elmondanom. Most nézzetek körül, mászkálgassatok, azonban megkérek mindenkit, hogy maradjon a  megvilágított részen belül.- mosolygott egy idő után kedvesen, majd tekintetével a lányt kezdte el keresni. Meg is találta egy reneszánsz korabeli festmény előtt, így lassan mellé lépkedett, majd megállt a bal oldalán.
-Reneszánsz korabeli. Jellegzetesen kiemeli az emberi magas…
-Magaslatokat hiszen ebben a korban már az Istenségek háttérbe szorultak. Főleg az emberi mivoltra koncentráltak, ezt egyensúlyozva a természet adottságaival és szépségeivel.- szakította félbe a lány Lysandert, ezzel befejezve a mondatát.
-Igen.- suttogta, hiszen úgy érezte minden levegő magában rekedt. A lány csilingelő hangja ott zúgott, ismétlődött, zengett fejében. A vágy, ami arra késztette hallja többször a hangját, felerősödött benne, egyfajta kényszerré alakult.
-Szabad a becses neved?- fordította fejét a lány felé, ám ő csak a festményt vizsgálta.
-Glady. Glady Vertilin.- nézett rá a lány vérvörös tekintetével, mire a herceg minden izma megrándult és szinte már ordított a fájdalomtól. Glady. Ez a név ismétlődött folyamatosan a fejébe, ezzel hihetetlen kínt adva át neki.
-Most mennem kell.- lehelte maga elé Lysander, majd megerőltetve végtagjai szarva minden illendőségre fordított hátat a lánynak és kezdte el szedni lábait.
-L! Ne, várj kérlek!- szólt utána a lány rémült, csilingelő hangon, de tudta jól, ha megáll, onnantól nincs vissza út. Nem fog tudni parancsolni magának és birtokba veszi, amiért a teste kiált.
-Vedd át a helyem!- üvöltött a teremből kiérvén a megszeppent Alexyre, majd miután a fiú besietett a csoporthoz, Lysander láthatatlanná vált.